VISSZA A LISTÁBA

63750
Fiatal vlogger lakása
Reider Gabriella
Kategória: LOSZ ÉV Pályakezdő Lakberendezője 2021

A szavazás 2022.02.23 24:00-kor lezárult.

MŰLEÍRÁS

Műleírás 63750 A feladat egy húszas évei végén járó fiatalember lakásának megtervezése volt. Az alapkoncepció kialakításakor elsősorban azt vettem figyelembe, hogy ideje nagy részét, a munkáját is beleértve otthon tölti a megrendelő. Az elsődleges cél tehát egy olyan otthon kialakítása volt, amely a munka és a pihenés funkciót is maximálisan kielégíti. Fontos szempont volt az is, hogy a tulajdonos szeret kirándulni, szorosan kötődik a természethez, mindemellett lényeges számára, hogy a ma elérhető technológiai lehetőségek segítsék a mindennapjait. Ezt próbáltam a lakásában egymással párba állítani azzal, hogy számos természetes anyagot terveztem be, mint például moha fal a lakás több pontján, kavics a teraszon, hajópadló, fa konyhabútor, emellett törekedtem a lakás automatizálására (például WIFI hálózatról működtethető belső árnyékolók betervezése). A tervezés folyamán egyfajta párhuzamot vontam a mai, modern és a természetes között. Célom volt, hogy a térszervezésben és a berendezésben visszaköszönjön az épület kialakításából adódó forma, miszerint nem minden fal merőleges és párhuzamos egymással. Az íróasztal mögötti falon egy graffiti kapott helyet, mely a „vlogolás” során meghatározó, az ő stílusát jellemző hátteret ad a videóknak. Emellett több helyen (konyhában és az előszobában) a padlóburkolatot csiszolt betonnal váltottam ki. Ez a beton hatás a nappali falán is visszaköszön. A hálószobában, valamint a folyosón moha fal került elhelyezésre. Ez a választás kényelmes megoldás, mert nem kell külön figyelmet fordítani a növények ápolására, a lakás megfelelő páratartalmával önfenntartó a fal. A lakás mérete miatt szerettem volna helytakarékos megoldásokat választani. Ennek érdekében a beltéri ajtókat gipszkarton falban futó tolóajtókra cseréltem, valamint étkező asztal helyett a konyhabútor szerves részét képező reggeliző pultot alakítottam ki. A lakás egészében konzekvensen 3 szín dominál: szürke, barna, valamint a zöld.

RÉSZLETEK



 





Villeroy & Boch Magyarország Kft.
SEDNA ELEMENTS keretek füstkvarc színben





SVIA GALLERY
LG 43'' (108 cm) 4K HDR Smart UHD TV, LG 75'' (191 cm) 8K HDR Smart QNED MiniLED TV





Villeroy & Boch Magyarország Kft.
Delta 2 FLAT Biokandalló





SCHNEIDER ELECTRIC ZRT.
Főzőlap: KM 7684 FL, Sütő: H7840





Szintetika Kft.
Astrakan Gray 120X280 Vetrite üveglap