VISSZA A LISTÁBA

72090
Álomkonyhák egy helyen
Igaz Bernadett, Gábor Hajnalka, Mohácsi Alexandra
Kategória: LOSZ ÉV Lakberendezője 2021

A szavazás 2022.02.23 24:00-kor lezárult.

LÁTVÁNYTERVEK

FOTÓK

MŰLEÍRÁS

Projektünk egy közösségi média felületen megjelenő bejegyzéssel indult és akkor még nem sejtettük, hogy nem egy hagyományos értelembe vett konyhastúdió tervezésére kérnek fel minket. Megbízónk kérése az volt, hogy figyelemfelkeltő, semmiképp sem átlagos konyhára jellemző anyagokat felvonultató miliőket tervezzünk. A következő 5 stíluskoncepciót kaptunk, melyekhez a kiindulási fázisban hangulati tablókat készítettünk: • Urban • Functional • Landhaus • Industrial • Beton A tervezés során eltekinthettünk olyan szempontoktól, mint az ergonómiai alapelvek betartása vagy a mindennapi használhatóság. Fontosabb volt, hogy az adott stílus követése mellett minél több a koncepcióba illeszkedő konyhagépet, és a forgalmazó által kínált egyéb terméket mutassunk be. Olyan anyagok beépítését tudtuk megvalósítani, mint az igazi fa, fém és a beton. Urban konyha megnevezés alatt egy kompakt, fiatal célközönségnek szánt, városias konyha született, ahol nem féltünk a színek használatától sem. A kettő az egyben konyha mindkét része külön is funkcionál, látványban pedig geometria síkok teszik kerek egésszé. Functional konyha, ahol a dizájn, a funkcionalitás és a leginnovatívabb konyhai gépek játszák a főszerepet. Ez a konyha volt a bemutatóterem egyetlen része, ahol valódi főzéseknek is alkalmas helyet kellett teremteni: a legmodernebb konyhaitechnikai eszközök mellett a hatalmas főzősziget tökéletes lehetőséget biztosít főzőtanfolyamok, látványfőzések lebonyolítására is. A Landhaus konyhában a klasszikusabb konyhagépek bemutatása mellett igyekeztünk a teret kicsit maivá tenni, mindamellett, hogy a stílusra oly jellemző fa anyagot minden felületen megjelenítettük, visszahoztuk. Industrial konyhánál leginkább a fémes anyagok dominálnak, melyeknek a sötét bútorzat ad keretet, de az egyedi rozsda-hatású fal teszi igazán karakteressé az installációt. A rozsdás, kopott anyagok találkozása a fényes, high-tech anyagokkal valóban izgalmas párosítás. Talán a beton konyha az, amely az összes beépítés közül a leginkább elrugaszkodik a hagyományos konyha látványától. A pultbevonatként és hátfalként felhasznált beton új felhasználási lehetőségként mutatkozik meg, ugyanakkor ez a maszkulin érzetű anyag egy lágy vonalvezetésű falfestéssel kap feminin jelleget is. Összességében a nem mindennapiság jellemző a bemutatott beépítésekre. Tervezéskor nagy öröm volt számunkra, hogy olyan anyagokkal operálhattunk, melyek egy átlag felhasználású lakásban, vagy konyhában teljesen elképzelhetetlenek lennének.

RÉSZLETEK