VISSZA A LISTÁBA

30500
Családi ház hangulatos kékekkel
Kertész-Foki Diána
Kategória: LOSZ ÉV LAKBERENDEZŐJE 2022 - OTTHON

LÁTVÁNYTERVEK

FOTÓK

MŰLEÍRÁS

A tervezés alap koncepciója, hogy egy 5 fős családnak kényelmes otthont hozzak létre, ahol mindenkinek van saját helye az elvonulásra. A közösségi tér legyen vendégfogadásra alkalmas, tágas. A gyerekek 10, 8 és 1 évesek. Az ikerház építészeti alaprajzán nem sokat kellett módosítani. Az emeleten került kialakításra eggyel több szoba. A tervezésbe az építkezés kezdetén kapcsolódtam be, így alakítható volt az eredeti alaprajz a belső válaszfalak áttervezésével. A házban mennyezethűtés működik, így már a tervezés korai fázisában meg kellett határozni a mennyezeti kiállások helyét. Az egész ház működését egy központi vezérlőprogrammal irányítható rendszer működteti. Ez felel a hűtés, fűtés, szellőzés, árnyékolás, világítás, riasztórendszer, kapu, öntözés irányításáért. A választásnál a fő szempont az energiahatékonyság volt. A tervezés során a vezérlő egységek beépítése előtt konzultáltam a szakértővel, hogy azok olyan helyre kerüljenek, ahol könnyen hozzáférhetők, mégsem zavarják a látható belsőépítészeti koncepciót. Anyag és színhasználatban a természetközeli és időtálló mélykék, zöldeskék, növényminta és a dió szín volt, ami alapját adja a belső tereknek. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy az alapok letisztultak legyenek, inkább a kiegészítőkben jelenjenek meg a különlegesebb formák, minták, színek. A konyha tervezésénél fő szempont a megfelelő mennyiségű tárolóhely kialakítása volt. Mindezt úgy, hogy a lehető legjobban illeszkedjen a nappali és étkezőhöz. Az ablak elhelyezkedése miatt kihívás volt elegendő mennyiségű dugaljat kialakítani. Ezt pultba és felsőszekrénybe süllyesztett dugaljakkal oldottam meg. A függönyözésnél szempont volt, hogy inkább dekorációs célt szolgáljon, belátás ellen nem kellett védelem. A nappali tájolása keleti, így a fény szempontjából is fontos, hogy minél kevesebb felület legyen takarva az ablakokból. A nappali és a konyha világítása inkább visszahúzódó, az étkező részen kapott nagyobb hangsúlyt a rezes tónusokkal. A többféle fényforrás alkalmazásával különféle hangulatokat lehet elérni. A gyerekszobák berendezése egyszerű, funkcionális, sok tároló bútorral, könnyen alakítható a lakók igényeinek változásával. A költségvetés a kivitelezés befejeztével végül nem engedett meg minden belsőépítészeti elemet, ami a látványterveken még szerepel. Ilyenek a gyerekszobai tapéták és a nappaliban a pivot nyitású üvegajtó.

RÉSZLETEK



 

Termék konszignációs lista


City Slim fürdőkád, RAVAK

Fimet Shape fekete kilincs

Nova Luce Dea, Zuma Loya, Azzardo Bross, Zuma Crystal, Nowodvorski Arena, Nova Luce Palencia

HANSGROHE CROMETTA E 240 termosztátos zuhanyrendszer

Egyedi kárpitozott ágyvég: JAB Lennox

Rehau Synego nyílászárók, bejárati ajtó

Schneider Asfora kapcsolócsalád