Kedves Tervezők!
Megújult formában meghirdetjük a 2022-es "LOSZ Év Lakberendezője" pályázatot!
A Lakberendezők Országos Szövetsége 18. alkalommal hirdeti meg az Év Lakberendezője pályázatot, amely a szakma legrangosabb hazai megmérettetése. A korábbi évek tapasztalatai, a szakmai zsűri, a pályázók és támogató cégek visszajelzései alapján az idei évben minden eddiginél több újítással találkozhatnak a résztvevők.
2022-ben a RAVAK szakmai főtámogatásával a hangsúly a fürdőszobákon van!
Idén a Pályakezdő kategóriában a megadott alaprajz alapján egy kétszintes családi ház tereit kell berendezni a pályázati feladatkiírás és családmodell szerint. A tervezés során figyelembe kell venni a tulajdonosok kortárs művészetek iránti szenvedélyét és ki kell alakítani egy privát szférától jól elkülönülő fotóstúdiót is.
Újdonság, hogy a szakmát gyakorló tervezők egy (vagy kettő!) már megvalósult munkájukkal jelentkezhetnek. Az Év Lakberendezője címért idén két kategóriában is lehet versenyezni:
-
az Otthon kategóriában megvalósult LAKÁSOKKAL lehet pályázni,
-
míg a Projekt kategóriában a NEM LAKÁS célú megvalósult munkákat várjuk (pl. iroda, kiadásra szánt lakás, szálláshely, étterem, üzlet stb.)
Számos partnercég idén is izgalmas nyereményekkel támogatja a pályázatot. Újdonságként networking workshopokat szervezünk, hogy a tervezők és a felajánló cégek kapcsolattartói gyümölcsöző együttműködést alakíthassanak ki. A résztvevők és szponzorok részére zárt facebook csoportot hozunk létre, ahol a pályázók választ kaphatnak a tervezés során felmerülő kérdéseikre.
Idén a Zsűritagok pontozása alapján felállított sorrend szerinti legjobb pályázatok bekerülnek a “Shortlistbe” és ezek a pályázatok vehetnek részt a Közönségszavazáson.
Létrehoztuk a Szponzori különdíjat, ahol a támogató cégek a 3 kategóriából együttvéve választják ki az általuk legjobbnak ítélt pályaművet és díjazzák alkotóját.
A pályázat leadási határideje: 2022. november 2. 16.00 óra, a díjátadó előreláthatóan december 2.-án lesz.
Hírekért, információkért figyeld az oldalunkat!