A Lakberendezők Országos Szövetsége hivatalos pályázata

Dr. Bálint Imre



Ybl díjas építész, DLA
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
Budapest Érdemrend


1971-ben a Lakótervnél kezdtem szakmai pályámat, miközben 1972-74 között a Mesteriskolát végeztem Jurcsik Károly műtermében.

Ezt követte 1977-79 között Nigéria, ahová várostervezőként „exportáltak”. Innen az ÉVM szippantott be két évre, amiből hét év lett, de unaloműzőnek 23 éven keresztül a BME Urbanisztikai tanszéként is dolgoztam külső óraadó adjunktusként.
 
A rendszerváltást követően, 1994-ben saját céget alapítottam, ahol még napjainkban is tevékenykedem. Közben 1976-ban megnősültem és két leánygyermekünk cseperedését is nejemmel szemmel tartottuk. Ennek eredménye öt szépen serdülő unoka jelenléte életünkben.
 
„Unaloműzőnek” vállaltam a BÉK elnökjelöltségét, amiből megválasztásom után 12 évi „szolgálat” kerekedett. Mindezek mellett 25 éve borászkodom is, ami remek kikapcsolódás mind fizikálisan, mind szellemileg, a végtermék a bor pedig kultúránk részeként sikerélmény.
2003-tól számos szakmai elismerést is kaptam – pl. Ybl díj, DLA, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Budapest Érdemrend – csak a fontosabbakat említve.
 
Szerencsésnek érzem magam, mert eddigi életemet szakmám, családom, közösségi létem ötvözete fémjelzi.
 
Építészeti filozófiám szerint a megrendelői és társadalmi igényeket úgy kell kielégíteni, hogy a végterméket nyugodt lélekkel építészetnek lehessen nevezni.
 
 
 
Bálint Imre DLA







| info@evlakberendezoje.hu | © evlakberendezoje.hu | lakberendezok.hu | Minden jog fenntartva.